A szorongásos gondolatok nagyrésze abból a feloldhatatlan ellentmondásból fakad, hogy tökéletesnek vagy legalábbis "elég jónak" kell mutatnunk magunkat, miközben épp az ellenkezőjét tartjuk magunkról. Erőforrásaink legnagyobb részét az emészti fel, hogy az arcunkra forrasszunk egy mosolygós maszkot, és úgy tegyünk, mint akivel minden rendben van. Mindenáron meg kell felelnünk az elvárásoknak, és elkerülnünk, hogy gyengének, nyomorultnak, selejtesnek mutatkozzunk. Valószínűleg bőséges tapasztalatunk van arról korai életszakaszokból, hogy mi történik a "gyengékkel", és az elménk hathatós megküzdési módként rögzítette az elkerülést.

Sajnos a küzdelem, hogy elrejtsük a valódi állapotunkat, még nagyobb szorongást szül. Öngerjesztő folyamat indul be, ami teljes összeomláshoz vezethet. Sokszor ezért döntünk úgy, hogy inkább kivonjuk magunkat a forgalomból: megkockáztatni, hogy társaságban - ne adj isten tömegben, idegen emberek között - törjön ránk egy pánikroham, vagy jelentkezzen valami kellemetlen testi tünet, baromi ijesztő. Szinte minden másnál ijesztőbb. És ki tudja, meddig vagyunk képesek fenntartani a látszatot? Mikor olvad le a maszk, és tűnik elő alóla a valódi arcunk? És úristen... mit fognak hozzá szólni a többiek...?

De mégis mit tehetsz, ha küszködsz a nehéz érzésekkel, mégsem akarod feladni az életedet?

1. Először is fogadd el, hogy szorongsz. Ez a jelenlegi állapotod. Ha magad előtt is tagadod, legyintesz rá, vagy szidalmak áradatát zúdítod a fejedre, azzal egyáltalán nem segítesz a dolgon. Az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Csak konstatálod, hogy itt és most EZ VAN.
2. Ha van rá lehetőséged, légy együtt ezzel az élménnyel, és figyeld meg. Milyen testérzetek jelennek meg? Hol érzed a legintenzívebben a szorítást, a nyomást? Milyen gondolatok bukkannak fel? Ezek a gondolatok, mondatok honnan származnak? Hol, kitől hallottad őket először? Mennyi valóságalapjuk van? Vezethetsz szorongásnaplót is, ahova lejegyzed a tapasztalataidat. Pl. hogy jellemzően milyen helyzetekben kapcsol be a mechanizmus, milyen tünetek, gondolatok kísérik, enyhít-e rajta valamilyen gyakorlat, stb.
3. Nyugtasd meg magad! Ma már egy csomó eszköz rendelkezésre áll, amivel enyhíthetsz feszült helyzeteden. Nem, nem az alkoholra és a xanaxra gondolok. ;) Némi utánajárással egy sor relaxációs- és meditációs technikát találhatsz. Az autogén tréning például nagyon jól működik, de az egyszerű légzőgyakorlatok és a mindfulness is sokat segítenek. Találd meg azt, ami neked a legjobban fekszik. Ha csak egy kicsit is sikerül felengedned, már nyertél.
4. Fejezd ki, ami benned van! Egyedül, bezárkózva, rejtőzködve sokkal nehezebb megküzdeni egy szorongásrohammal. Ha vannak körülötted olyanok, akikben megbízol, mondd el nekik, min mész keresztül. Nekem rengeteget segít, hogy a barátaimmal megoszthatom a félelmeimet, de akár még a leggázabbnak vélt testi tüneteket is. Az egyik barátom ugyanolyan tehetséges szorongóművész, mint én, úgyhogy egyáltalán nem kell szégyenkeznünk egymás előtt. Sokszor, amikor rámtör a frász, csak írok neki egy üzenetet: "Épp indulnék a dolgomra, de rohadtul szorongok, és 5 percenként járok pisilni, pedig nem is ittam reggel óta, most meg elkapott a hasmenés is, és mindjárt hányok." Már attól összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam, hogy leírhatom ezeket a sorokat, és tudom, hogy a vonal másik végén van valaki, aki empatizál velem. Ilyenkor elég, ha visszajön egy szívecske, vagy egy mondat, hogy "Átérzem." "Veled vagyok." "Kitartás." Ha senki sincs körülötted, írd vagy rajzold le a gondolataidat. Vagy oszd meg itt a blogon! ;) Szuper, ha megélheted, hogy a tüneteidhez nem tapad szégyen. Teljesen természetes dolgok történnek a testedben, semmi olyasmi nem zajlik, amit más emberek ne élnének át, vagy annyira undorító és elfogadhatatlan lenne, hogy még a Sátán is megbotránkozva fordítaná el rólad az arcát. Egy idő után már nem tekernek be annyira ezek a dolgok, sőt, néha akár nevetni is lehet rajtuk. Helló, hasmenés! Üdv újra ma reggel is... ötödjére! :D 
5. Terápia - Én nagyon ajánlom, hogy gondolkodj el ezen a lehetőségen. Nem akarom szajkózni, mennyire fontos az önismeret és az aktív önmunka, de... De, igazából nagyon is szajkózni akarom! Minél inkább bekerül a köztudatba, annál jobb. Viszont nem propagálnék egyetlen módszert sem - szerintem teljesen szubjektív, hogy kinek mi jön be, ki mivel tud azonosulni.

Nagyon lényeges, hogy folyamatosan szkenneld a saját igényeidet és szükségleteidet. Ne azért kezdj bele bármibe is, mert valaki azt mondta - ezzel ugyanazt a mintát erősítenéd, ami alapvetően a szorongásodhoz vezetett. Senkinek sem kell megfelelned, senki miatt nem kell megváltoznod. Egy szorongónak talán az első és legfontosabb lecke, amit meg kell tanulnia, hogy ő is fontos... sőt, a saját életében Ő a legfontosabb személy, és mint ilyennek, joga van a saját preferenciái szerint dönteni, választani és élni.